20140701

Kertészek és Építészek


A hétvégén Locus-díjat nyert Wonderbook című könyv ihlette Kemese Fanni múlt keddi blogbejegyzését, amelyben felteszi a kérdést, hogy építész vagy kertész típusú szerzők vagyunk-e.

„Az Építész előre megtervezi a történetet, ahogy egy építész egy épületet. Tudja hány szoba lesz benne, hol futnak majd a csövek, milyen tetőt húznak rá, vagyis ismerni fogja minden négyzetcentiméterét. A Kertészek ezzel szemben elültetnek egy magot, és a "vérükkel és izzadságukkal" locsolják miközben várják mi nő ki belőle. Ez a folyamat nem teljesen véletlenszerű, hiszen a Kertészek tudják mit ültettek el, és van egy általános elképzelésük, hogy "tök vagy éppen tölgyfa" nő ki belőle a végén. Martin szerint ritka, hogy valaki szélsőségesen csak Építész vagy Kertész legyen, a legtöbb író a kettő valamilyen arányú kombinációja.”
Ezt követően mások is blogoltak a témában: Moskát Anita, On Sai, Róbert Katalin, Buglyó Gergely, Pandi, Gabriella.

Hétvégén zaklattam pár írót a felvetett kérdéssel, különböző életkorúak, különböző zsánerekben alkotnak, és a publikálás különböző szintjein és fázisaiban vannak, de mind Kertészek és Építészek, akik szebb hellyé varázsolják a világot.

Gaura Ágnes
Érdekes felvetés, és köszi, hogy megkérdeztél! Most kukkantottam bele On Sai blogbejegyzésébe erről a témáról. Ő az Építész felől halad a Kertész felé, azt mondja. Jelentem, én pont fordítva vagyok ezzel. Az első vállalhatónak tartott írásaim novellák és kisregények voltak. Tulajdonképpen azt mondhatom, soha annyira intuitív módon nem írtam, mint akkor: szó szerint az álmaimra hagyatkoztam -- de ezek meglehetősen elvont, spirituális írások. Vagyis számomra ez zsánerfüggő kérdés is. Miután most regénysorozatot írok, másképp viszonyulok a szöveghez. Az első kötet szórakozásból íródott, és mivel korábban íróasztalafióknak írtam, úgy gondoltam, ez is ott fogja végezni talán, hagytam, hogy a kertészkedő énem is kiélhesse magát. A szerkesztésnél sokat tanultam aztán, és a harmadik kötettől kezdve nagyon tudatos Építésszé váltam. Ez azt jelenti, hogy a regényírásnak akkor kezdek neki, ha kész a cselekményvázam. Ugyanakkor a Kertész énem sosem lógatja a lábát, mert nálam a cselekményvázlat tulajdonképpen párbeszédmorzsákból áll, és ha épp elkap a hév, beleírok egy komplett, kidolgozott párbeszédet, majd megyek tovább. De a sorozatnál részekkel előre kell gondolkodnom, tehát tudatosan fejlesztem magamban az Építészt -- de ez számomra nem egy megterhelő feladat, mindig is erős volt bennem ez a kettősség. A Kertész-alapú dolgaim akkor íródtak, amikor kifejezetten Építész-jellegű munkálatokat kellett végeznem (először szakdolgozat, majd doktori disszertáció -- vagyis kompenzáltam)

Bökös Borbála
Én nagyon nagy százalékban inkább építész vagyok, ami azt jelenti, hogy elsősorban elkészítem a történet vázlatát, és igyekszem betartani ezt, viszont menet közben történhet némi "kertészkedés" egyes fejezetek, jelenetek szintjén, szóval semmiképpen sem zárom ki a spontaneitást. Ha százalékban kéne megadnom, azt mondanám, hogy olyan 70% építész, 30% kertész. Ezt most hosszabb művekre mondtam, regényekre, kisregényekre. Rövid novellák, egypercesek esetében az arány alaposan felborulhat, spontán "magelvetésből" hirtelen létrejöhet egy jó sztori, nagyon rövid idő alatt. szerintem ahhoz, hogy valaki jó kertész legyen, nagyon gyakorlott, profi írónak kell lennie. Azt hiszem, minden kezdő író kertészként indul, annak idején én is úgy voltam, hogy egy gyors ihlet elkapott, és rögtön papírra vetettem az ötletet, de sztem nagyobb lélegzetvételű műveknél ez nem működik, legalábbis nekem nem. Ha kertészkedtem, akkor előbb utóbb kicsúsztak a szereplők és az események a kezem közül, és sokkal tovább tartott a cucc megírása, mert folyton vissza kellett olvasni, hogy nincs-e valami ellentmondás a korábbi infókhoz, szereplőkhöz viszonyítva, nekem a vázlatozás (még ha csak fejben is) sokkal nagyobb biztonságérzetet ad.

Cselenyák Imre
Bár sok mindenen, de ezen még így nem tűnődtem el. Az építészt még értem is, hiszen az a megírandó mű előkészítési szakaszára vonatkozik. Hanem a kertészkedés már a regény írása közben valósul meg. Mindkét hasonlat találó, de mint ilyen, kicsit sántít is. Nos én általában egyiket sem követem. Egy regény előtt írok egy felszínes vázlatot. Tehát csak olyat, mint amilyet őseink a homokba rajzoltak, mikor nekiálltak teszem azt egy lóca (pad) elkészítéséhez. De ehhez az kell, hogy már alapvetően összeálljon a fejemben a történet, tehát tudjam, hogy honnan hová szeretnék eljutni. A hányaveti vázlat azért szerencsés, mert közben hagyom a fantáziámat szabadon szárnyalni. Így a könyvbe olyan apró adomák, bölcseletek, észrevételek kerülnek be, amelyeket eredetileg nem is gondoltam ki. És innentől az olvasón múlik, hogy ezeket értékelje. És ebben végtére is nincsen hiány. Sok olvasóm hálás a történetért, s azokért a kis aforizmákért, amelyek ad-hoc módon bekerülnek. És természetesen egy idő után a történet elkezdi írni önmagát, s csak győzzem lejegyezni. Ezzel a beállítottsággal a mögöttem lévő harminc kötetet még meg tudom fejelni jó néhánnyal.

Brandon Hackett
Kezdetben, amikor megvan az alapötlet muszáj építészkednem, ekkor rengeteget jegyzetelek a karakterek, a sztori és a háttérvilág kapcsán. Ki kell alakulnia a belső logikának, a világ kereteinek, felépülnie a szereplők jellemének, múltjának. Azonban amikor már dereng valami konkrét, rögtön átlépek kertésszé, és el is kezdem írni a történetet, majd hagyom, hogy kibontakozzon, elkezdjen nőni, burjánzani, és közben nagyon sokat gyomlálok is. Nálam a lényeg általában menet közben kristályosodik ki, és hagyom, hogy írás közben szabadon alakuljon a történet. Közben aztán szakaszosan jönnek tervezős és kertész fázisok, egészen a végéig, amikor összeáll az egész történet. Onnan viszont, ha kell élve boncolom a regényt, míg minden apró részlet a helyére nem kerül, ez időnként akár a fél regény újraírását is jelentheti.

Görgey Etelka
Én két sorozatot kétféleképpen írtam. Az elsőnél először elterveztem mind a négy rész cselekményét nagy vonalakban, utána elosztottam négy kötetre, majd fejezetekre bontva finomítottam a vázlatot, végül megírtam szépen sorban a fejezeteket. Az írás folyamán a cselekmény többször módosult, ilyenkor nekiültem a vázlatnak, és ennek megfelelően átdolgoztam. De végig tudtam, hogy hová tartok. A jelenlegi esetben nincs ennyire kidolgozott vázlatom, csak az egész cselekmény íve van meg a fejemben. Így egyszerre könnyebb és nehezebb a dolgom: a szereplők sokkal könnyebben tesznek a cselekményt teljesen új nyomvonalakra helyező kitérőket, mint az előző alkalommal. Maradjunk tehát annyiban, hogy kertépítő vagyok.

Andrew Lucas McIlroy
Én úgy látom, hogy szélsőségesen építész vagyok, százalékos arányban olyan 80-20%-ot mondanék az Építész javára. Akkor látok neki egy történet megírásának, amikor már szinte teljesen a fejemben van, úgy látom magam előtt, mint egy kész filmet. Soha nem fordult elő, hogy ne tudtam volna konkrétan, mi lesz a vége, hová fut ki a történet, mi történik egy-egy karakterrel. Legfeljebb néhány homályos folt akad itt-ott, előfordul pár plusz jelenet, esetleg egy-egy karakter nagyobb jelentőséget kap, ez a 20% százalék a Kertész oldalnak Mivel grafikával is foglalkozom, általában a borítóterv is megvan, mikor nekilátok egy történetnek, sőt, előfordul, hogy már maga a kép is kész van.

Spirit Bliss
Én nagyrészt Kertész vagyok. Tudom, hogy miről szeretnék írni, ismerem a főbb pontokat, hogy honnan hová akarok eljutni a történetben, de az apróbb részleteket, a mellékszálakat sosem tervezem meg előre. Nálam ez bevált, mert a fordulatok, titkok, izgalmas érdekességek mindig írás közben ugranak be, sosem előzetes gondolkodásnál, és eddig még minden alkalommal tökéletesen összeállt a végére a történet. Szóval az én esetemben úgy érzem, hogy túltervezés nélkül tudok jobb történeteket írni.

Bukros Zsolt
Én alapvetően Építész vagyok, lépésről lépésre megtervezem a csattanókat, és mindent alárendelek ennek a célnak, legalábbis novellistaként. Novellánál logikusabb az Építész, és az is vagyok mivel az a célom, hogy felesleges vargabetűk nélkül a lehető leggyorsabban eljussak A-ból B-be, regénynél viszont nagyobb részt Kertész főleg mivel sorozatokat írok, és már most elhullatok egy csomó magot, amik a későbbi részekben kelnek ki.

Puska Veronika
Tervként indul: megtervezem a sztori vázát, sőt, hosszabb lélegzetvételű műveknél a fejezeteket is. Iránymutatóknak szánom ezt a tervet, nem kőbe vésett égi törvénynek, amihez ha törik, ha szakad tartanom kell magamat. Sőt, általában az a jellemző, hogy a terv 50-60%-ban valósul meg (annyit fed le), a többi spontán jön, megérődik. Írás közben, vagy előtte egy nappal pattan ki a szikra, hogy megadott pontot hová volna érdemes kihajtatnom, és szabad utat engedek neki. Ilyenkor számomra is érdekes fordulat következik be, és egészen más irányba viszi a sztorit (vagy megszínezi azt), mint ahogy eredetileg, elsőre elképzeltem. Terv nélkül sosem fogok bele a munkába. Én szeretem az iránytűket, főleg az olyat, ami azért engedi, hogy elkalandozzam, de ne túlzottan. Ha van is egy ötletem, de nincs hozzá vázam, azt elteszem későbbre, amikor lesz agyam hozzá vázat kreálni. Kivéve ha ötletnovellát írok, mert akkor belecsapok, megírom és lőn.

Kae
Azt hiszem, ez épp mostanában változik nálam. Régebben amint támadt egy ötletem, akár csak egy párbeszédfoszlány, rohantam, hogy jelenetet kanyarítsak köré, és a regényeimbe is rendszerint "majd lesz valahogy" felkiáltással vágtam bele. Mostanában sokkal tudatosabban tervezek, persze azért úgy, hogy elég mozgásteret hagyjak magamnak a megírás idejére is. Szeretem átélni, ahogyan az ötletek rendszerré állnak össze, és az írás folyamatát is könnyebbnek találom így. Amíg elsősorban "kertészkedtem", hajlamos voltam túlírni a történeteim elejét, hiszen akkor kerestem az utat, illetve ismerkedtem a szereplőkkel. Legutóbb viszont már úgy írtam végig egy kisregényt, hogy az első leírt mondatnál már minden részlettel tisztában voltam, és a tervezett következő regényemnél is minden fontosabb mozaikkő a helyére került már azelőtt, hogy belekezdtem volna.

Gyurics Gergely
Könyve válogatja, hogy melyiket hogyan írom. Volt szélsőséges kertészem, amikor szinte semmit nem terveztem. Olyan szinten nem, hogy a karaktereket randomizáltam. Kitaláltam négy vonást, és megkértem a legjobb barátaimat, hogy rakják sorba őket. Három válasz alapján a saját sorrendemmel együtt négy karaktert alkottam, és elindítottam a sztorit, figyelve, hogy merre fut ki. Ez volt az Aran Guar, nagyon jól sült el a kísérlet, bár az újraírás után érett be igazán.
A másik szélsőséget is kipróbáltam, többek között a Molytánccal is, de a Poszthumán interfész is így indult. Pályázatra kellett gyorsan írni, nem volt idő hagyni érni az egészet, és tudnom kellett, hogy lesz egy befejezés, és hogy újraírás nélkül is ütős lesz. Ezért minden fordulatot megterveztem.

Tallódi Julianna
Én inkább építész vagyok, mint kertész. Általában a világhoz keresek cselekményt, olyat, ami érinti azt a pár kérdéskört, "amiről szeretném, ha a regényem szólna". Hogy hogyan kötöm össze az elemeket, az írás közben alakul ki. Hajlamos vagyok el-elkalandozni apró fölösleges irányokba (a Húsdaráló térnek azt hiszem ez lett a végzete), ezért a házas hasonlatnál maradva én olyan építész vagyok, aki hagyja, hogy a lakók felhúzzanak pár erkélyt, nyárikonyhát meg garázst, még ha az eredmény nem is lesz olyan elegáns mint a terveken.
-------------------------

A múlt héten jelent meg egy cikk a The New York Times-ban arról, hogy tudósok hogyan tanulmányozták írók agyát írás közben, és hogy többek között milyen különbséget véltek felfedezni egyes írók agyműködésében. A cikk végül azzal zárul, hogy a kreativitás folyamata annyira különbözhet személyenként, hogy nehéz megállapítani, egyes írók agyműködésében mi a közös. Szerintem amikor az írók leülnek beszélgetni, ők tudják, érzik, hogy mi bennük a közös. :)
képforrás: http://www.wallpaperup.com/

Annyi, de annyi mindenkit kihagytam még, akiknek van mit mesélniük a világteremtés folyamatának szépségéről. Ha erre jártok és van kedvetek csatlakozni, osszátok meg hozzászólásban valamelyik blogon, hogyan kertészkedtek és építkeztek.



Köszönöm az eddigi válaszokat. Szép kerteket és épületeket mindenkinek! :)






2 megjegyzés:

  1. Nagyon szuper bejegyzés volt, tök érdekes látni, ki hogyan gondolkozik. Jó ötlet volt a körkérdés. :)

    VálaszTörlés
  2. Brandon Hackettel nagyon hasonló elv mentén alkotunk.

    VálaszTörlés

20140701

Kertészek és Építészek


A hétvégén Locus-díjat nyert Wonderbook című könyv ihlette Kemese Fanni múlt keddi blogbejegyzését, amelyben felteszi a kérdést, hogy építész vagy kertész típusú szerzők vagyunk-e.

„Az Építész előre megtervezi a történetet, ahogy egy építész egy épületet. Tudja hány szoba lesz benne, hol futnak majd a csövek, milyen tetőt húznak rá, vagyis ismerni fogja minden négyzetcentiméterét. A Kertészek ezzel szemben elültetnek egy magot, és a "vérükkel és izzadságukkal" locsolják miközben várják mi nő ki belőle. Ez a folyamat nem teljesen véletlenszerű, hiszen a Kertészek tudják mit ültettek el, és van egy általános elképzelésük, hogy "tök vagy éppen tölgyfa" nő ki belőle a végén. Martin szerint ritka, hogy valaki szélsőségesen csak Építész vagy Kertész legyen, a legtöbb író a kettő valamilyen arányú kombinációja.”
Ezt követően mások is blogoltak a témában: Moskát Anita, On Sai, Róbert Katalin, Buglyó Gergely, Pandi, Gabriella.

Hétvégén zaklattam pár írót a felvetett kérdéssel, különböző életkorúak, különböző zsánerekben alkotnak, és a publikálás különböző szintjein és fázisaiban vannak, de mind Kertészek és Építészek, akik szebb hellyé varázsolják a világot.

Gaura Ágnes
Érdekes felvetés, és köszi, hogy megkérdeztél! Most kukkantottam bele On Sai blogbejegyzésébe erről a témáról. Ő az Építész felől halad a Kertész felé, azt mondja. Jelentem, én pont fordítva vagyok ezzel. Az első vállalhatónak tartott írásaim novellák és kisregények voltak. Tulajdonképpen azt mondhatom, soha annyira intuitív módon nem írtam, mint akkor: szó szerint az álmaimra hagyatkoztam -- de ezek meglehetősen elvont, spirituális írások. Vagyis számomra ez zsánerfüggő kérdés is. Miután most regénysorozatot írok, másképp viszonyulok a szöveghez. Az első kötet szórakozásból íródott, és mivel korábban íróasztalafióknak írtam, úgy gondoltam, ez is ott fogja végezni talán, hagytam, hogy a kertészkedő énem is kiélhesse magát. A szerkesztésnél sokat tanultam aztán, és a harmadik kötettől kezdve nagyon tudatos Építésszé váltam. Ez azt jelenti, hogy a regényírásnak akkor kezdek neki, ha kész a cselekményvázam. Ugyanakkor a Kertész énem sosem lógatja a lábát, mert nálam a cselekményvázlat tulajdonképpen párbeszédmorzsákból áll, és ha épp elkap a hév, beleírok egy komplett, kidolgozott párbeszédet, majd megyek tovább. De a sorozatnál részekkel előre kell gondolkodnom, tehát tudatosan fejlesztem magamban az Építészt -- de ez számomra nem egy megterhelő feladat, mindig is erős volt bennem ez a kettősség. A Kertész-alapú dolgaim akkor íródtak, amikor kifejezetten Építész-jellegű munkálatokat kellett végeznem (először szakdolgozat, majd doktori disszertáció -- vagyis kompenzáltam)

Bökös Borbála
Én nagyon nagy százalékban inkább építész vagyok, ami azt jelenti, hogy elsősorban elkészítem a történet vázlatát, és igyekszem betartani ezt, viszont menet közben történhet némi "kertészkedés" egyes fejezetek, jelenetek szintjén, szóval semmiképpen sem zárom ki a spontaneitást. Ha százalékban kéne megadnom, azt mondanám, hogy olyan 70% építész, 30% kertész. Ezt most hosszabb művekre mondtam, regényekre, kisregényekre. Rövid novellák, egypercesek esetében az arány alaposan felborulhat, spontán "magelvetésből" hirtelen létrejöhet egy jó sztori, nagyon rövid idő alatt. szerintem ahhoz, hogy valaki jó kertész legyen, nagyon gyakorlott, profi írónak kell lennie. Azt hiszem, minden kezdő író kertészként indul, annak idején én is úgy voltam, hogy egy gyors ihlet elkapott, és rögtön papírra vetettem az ötletet, de sztem nagyobb lélegzetvételű műveknél ez nem működik, legalábbis nekem nem. Ha kertészkedtem, akkor előbb utóbb kicsúsztak a szereplők és az események a kezem közül, és sokkal tovább tartott a cucc megírása, mert folyton vissza kellett olvasni, hogy nincs-e valami ellentmondás a korábbi infókhoz, szereplőkhöz viszonyítva, nekem a vázlatozás (még ha csak fejben is) sokkal nagyobb biztonságérzetet ad.

Cselenyák Imre
Bár sok mindenen, de ezen még így nem tűnődtem el. Az építészt még értem is, hiszen az a megírandó mű előkészítési szakaszára vonatkozik. Hanem a kertészkedés már a regény írása közben valósul meg. Mindkét hasonlat találó, de mint ilyen, kicsit sántít is. Nos én általában egyiket sem követem. Egy regény előtt írok egy felszínes vázlatot. Tehát csak olyat, mint amilyet őseink a homokba rajzoltak, mikor nekiálltak teszem azt egy lóca (pad) elkészítéséhez. De ehhez az kell, hogy már alapvetően összeálljon a fejemben a történet, tehát tudjam, hogy honnan hová szeretnék eljutni. A hányaveti vázlat azért szerencsés, mert közben hagyom a fantáziámat szabadon szárnyalni. Így a könyvbe olyan apró adomák, bölcseletek, észrevételek kerülnek be, amelyeket eredetileg nem is gondoltam ki. És innentől az olvasón múlik, hogy ezeket értékelje. És ebben végtére is nincsen hiány. Sok olvasóm hálás a történetért, s azokért a kis aforizmákért, amelyek ad-hoc módon bekerülnek. És természetesen egy idő után a történet elkezdi írni önmagát, s csak győzzem lejegyezni. Ezzel a beállítottsággal a mögöttem lévő harminc kötetet még meg tudom fejelni jó néhánnyal.

Brandon Hackett
Kezdetben, amikor megvan az alapötlet muszáj építészkednem, ekkor rengeteget jegyzetelek a karakterek, a sztori és a háttérvilág kapcsán. Ki kell alakulnia a belső logikának, a világ kereteinek, felépülnie a szereplők jellemének, múltjának. Azonban amikor már dereng valami konkrét, rögtön átlépek kertésszé, és el is kezdem írni a történetet, majd hagyom, hogy kibontakozzon, elkezdjen nőni, burjánzani, és közben nagyon sokat gyomlálok is. Nálam a lényeg általában menet közben kristályosodik ki, és hagyom, hogy írás közben szabadon alakuljon a történet. Közben aztán szakaszosan jönnek tervezős és kertész fázisok, egészen a végéig, amikor összeáll az egész történet. Onnan viszont, ha kell élve boncolom a regényt, míg minden apró részlet a helyére nem kerül, ez időnként akár a fél regény újraírását is jelentheti.

Görgey Etelka
Én két sorozatot kétféleképpen írtam. Az elsőnél először elterveztem mind a négy rész cselekményét nagy vonalakban, utána elosztottam négy kötetre, majd fejezetekre bontva finomítottam a vázlatot, végül megírtam szépen sorban a fejezeteket. Az írás folyamán a cselekmény többször módosult, ilyenkor nekiültem a vázlatnak, és ennek megfelelően átdolgoztam. De végig tudtam, hogy hová tartok. A jelenlegi esetben nincs ennyire kidolgozott vázlatom, csak az egész cselekmény íve van meg a fejemben. Így egyszerre könnyebb és nehezebb a dolgom: a szereplők sokkal könnyebben tesznek a cselekményt teljesen új nyomvonalakra helyező kitérőket, mint az előző alkalommal. Maradjunk tehát annyiban, hogy kertépítő vagyok.

Andrew Lucas McIlroy
Én úgy látom, hogy szélsőségesen építész vagyok, százalékos arányban olyan 80-20%-ot mondanék az Építész javára. Akkor látok neki egy történet megírásának, amikor már szinte teljesen a fejemben van, úgy látom magam előtt, mint egy kész filmet. Soha nem fordult elő, hogy ne tudtam volna konkrétan, mi lesz a vége, hová fut ki a történet, mi történik egy-egy karakterrel. Legfeljebb néhány homályos folt akad itt-ott, előfordul pár plusz jelenet, esetleg egy-egy karakter nagyobb jelentőséget kap, ez a 20% százalék a Kertész oldalnak Mivel grafikával is foglalkozom, általában a borítóterv is megvan, mikor nekilátok egy történetnek, sőt, előfordul, hogy már maga a kép is kész van.

Spirit Bliss
Én nagyrészt Kertész vagyok. Tudom, hogy miről szeretnék írni, ismerem a főbb pontokat, hogy honnan hová akarok eljutni a történetben, de az apróbb részleteket, a mellékszálakat sosem tervezem meg előre. Nálam ez bevált, mert a fordulatok, titkok, izgalmas érdekességek mindig írás közben ugranak be, sosem előzetes gondolkodásnál, és eddig még minden alkalommal tökéletesen összeállt a végére a történet. Szóval az én esetemben úgy érzem, hogy túltervezés nélkül tudok jobb történeteket írni.

Bukros Zsolt
Én alapvetően Építész vagyok, lépésről lépésre megtervezem a csattanókat, és mindent alárendelek ennek a célnak, legalábbis novellistaként. Novellánál logikusabb az Építész, és az is vagyok mivel az a célom, hogy felesleges vargabetűk nélkül a lehető leggyorsabban eljussak A-ból B-be, regénynél viszont nagyobb részt Kertész főleg mivel sorozatokat írok, és már most elhullatok egy csomó magot, amik a későbbi részekben kelnek ki.

Puska Veronika
Tervként indul: megtervezem a sztori vázát, sőt, hosszabb lélegzetvételű műveknél a fejezeteket is. Iránymutatóknak szánom ezt a tervet, nem kőbe vésett égi törvénynek, amihez ha törik, ha szakad tartanom kell magamat. Sőt, általában az a jellemző, hogy a terv 50-60%-ban valósul meg (annyit fed le), a többi spontán jön, megérődik. Írás közben, vagy előtte egy nappal pattan ki a szikra, hogy megadott pontot hová volna érdemes kihajtatnom, és szabad utat engedek neki. Ilyenkor számomra is érdekes fordulat következik be, és egészen más irányba viszi a sztorit (vagy megszínezi azt), mint ahogy eredetileg, elsőre elképzeltem. Terv nélkül sosem fogok bele a munkába. Én szeretem az iránytűket, főleg az olyat, ami azért engedi, hogy elkalandozzam, de ne túlzottan. Ha van is egy ötletem, de nincs hozzá vázam, azt elteszem későbbre, amikor lesz agyam hozzá vázat kreálni. Kivéve ha ötletnovellát írok, mert akkor belecsapok, megírom és lőn.

Kae
Azt hiszem, ez épp mostanában változik nálam. Régebben amint támadt egy ötletem, akár csak egy párbeszédfoszlány, rohantam, hogy jelenetet kanyarítsak köré, és a regényeimbe is rendszerint "majd lesz valahogy" felkiáltással vágtam bele. Mostanában sokkal tudatosabban tervezek, persze azért úgy, hogy elég mozgásteret hagyjak magamnak a megírás idejére is. Szeretem átélni, ahogyan az ötletek rendszerré állnak össze, és az írás folyamatát is könnyebbnek találom így. Amíg elsősorban "kertészkedtem", hajlamos voltam túlírni a történeteim elejét, hiszen akkor kerestem az utat, illetve ismerkedtem a szereplőkkel. Legutóbb viszont már úgy írtam végig egy kisregényt, hogy az első leírt mondatnál már minden részlettel tisztában voltam, és a tervezett következő regényemnél is minden fontosabb mozaikkő a helyére került már azelőtt, hogy belekezdtem volna.

Gyurics Gergely
Könyve válogatja, hogy melyiket hogyan írom. Volt szélsőséges kertészem, amikor szinte semmit nem terveztem. Olyan szinten nem, hogy a karaktereket randomizáltam. Kitaláltam négy vonást, és megkértem a legjobb barátaimat, hogy rakják sorba őket. Három válasz alapján a saját sorrendemmel együtt négy karaktert alkottam, és elindítottam a sztorit, figyelve, hogy merre fut ki. Ez volt az Aran Guar, nagyon jól sült el a kísérlet, bár az újraírás után érett be igazán.
A másik szélsőséget is kipróbáltam, többek között a Molytánccal is, de a Poszthumán interfész is így indult. Pályázatra kellett gyorsan írni, nem volt idő hagyni érni az egészet, és tudnom kellett, hogy lesz egy befejezés, és hogy újraírás nélkül is ütős lesz. Ezért minden fordulatot megterveztem.

Tallódi Julianna
Én inkább építész vagyok, mint kertész. Általában a világhoz keresek cselekményt, olyat, ami érinti azt a pár kérdéskört, "amiről szeretném, ha a regényem szólna". Hogy hogyan kötöm össze az elemeket, az írás közben alakul ki. Hajlamos vagyok el-elkalandozni apró fölösleges irányokba (a Húsdaráló térnek azt hiszem ez lett a végzete), ezért a házas hasonlatnál maradva én olyan építész vagyok, aki hagyja, hogy a lakók felhúzzanak pár erkélyt, nyárikonyhát meg garázst, még ha az eredmény nem is lesz olyan elegáns mint a terveken.
-------------------------

A múlt héten jelent meg egy cikk a The New York Times-ban arról, hogy tudósok hogyan tanulmányozták írók agyát írás közben, és hogy többek között milyen különbséget véltek felfedezni egyes írók agyműködésében. A cikk végül azzal zárul, hogy a kreativitás folyamata annyira különbözhet személyenként, hogy nehéz megállapítani, egyes írók agyműködésében mi a közös. Szerintem amikor az írók leülnek beszélgetni, ők tudják, érzik, hogy mi bennük a közös. :)
képforrás: http://www.wallpaperup.com/

Annyi, de annyi mindenkit kihagytam még, akiknek van mit mesélniük a világteremtés folyamatának szépségéről. Ha erre jártok és van kedvetek csatlakozni, osszátok meg hozzászólásban valamelyik blogon, hogyan kertészkedtek és építkeztek.



Köszönöm az eddigi válaszokat. Szép kerteket és épületeket mindenkinek! :)






2 megjegyzés:

  1. Nagyon szuper bejegyzés volt, tök érdekes látni, ki hogyan gondolkozik. Jó ötlet volt a körkérdés. :)

    VálaszTörlés
  2. Brandon Hackettel nagyon hasonló elv mentén alkotunk.

    VálaszTörlés