20160322

Tavaszi mérföldkő - az Alkonyőrzők szerkesztése

Updated
 
Tudatom azokkal, akik várják az Alkonyőrzőket, mert kedvelték, és azokkal is, akik ezután fogják kedvelni :) hogy az elmúlt hetek a regény szerkesztéséről szóltak, a hétvégén fejeztük be. Remek szerkesztőm volt Róbert Katalin személyében, jó sokat tanulhattam mind az írói gyengeségeimről és mind az erősségeimről. Mindenkinek ilyen szerkesztőt kívánok. :)
  Az októberi átíráskor, amikor átírási szempontokat kaptam a kiadótól, történetileg leginkább az változott, hogy az elejéből kidobtam pár felesleges kütyüt (nagyon sok volt - nehogy már ne vegyék észre az olvasók, hogy ez a jövőben zajlik) :) Ezek megtévesztőek is voltak az elején, mivel nem sok köze volt a későbbi társadalmi társasági drámához. Aminek meg köze volt, azt megpróbáltam megmenteni. Ugyanakkor jobban átgondoltam Zóra és Tarik kapcsolatának a múltját. És de jól tettem, mert kisült a turpiság, amiről addig hallgattak. :) Ráerősítettem tehát az előzményükre, és ettől hirtelen minden más is több lett, és Tarik motivációi is sokat mélyültek.
  Át kellett írnom egy rövid jelenetnek a nézőpontját, és utólag csak csapkodtam a fejem, hogy tényleg hogyan is nem vettem korábban észre, hogy a szereplő nincs jelen a számára leglényegesebb jelenetben. :) Azt hiszem, féltem megírni korábban ezt a jelenetet, attól tartottam melodrámába csúszok vele. De ugyanezzel a szereplővel másvalamitől is féltem... Igaz, erre már átírásai szempontok nélkül, magamtól jöttem rá még a nyáron, amikor is egy alapos lélekturkászás közben rádöbbentem, hogy azért éreztem a regény egyik jelenetének a végét hiteltelennek, mert ezt a szereplőt ott odaállítottam buksizgatni a saját lelki ficamomat. Épp egy múltbeli tehetetlenségemet kárpótoltatok vele az adott jelenetben, és ez miatt ő képtelen aktívan a kezébe venni a dolgok alakítását a saját jelenetében. Eredmény? Hiteltelennek érzem a végkifejletet és a karakterfejlődés nem éri el a szereplőben rejlő potenciált. Tehát ezt is átírtam. :)

   Most szerkesztéskor a történet már semmit nem változott, jeleneteket sem kellett kivenni, inkább azzal volt gond, hogy túlságosan alulírok, el-elfelejtek kifejteni rendesen dolgokat, érzelmeket is, csak célozgatok vagy egy-két szót odadobok, és elvárom, hogy más is értse milyen sok minden van abban a két szóban benne. :) Sok helyen félek belemenni az érzelmekbe, nehogy túl nyálas vagy közhelyes legyek, pedig állítólag ettől nem kell tartanom. A szerkesztés a helyenkénti kacifántos fogalmazásom javításán kívül így leginkább arról szólt, ami amúgy az írói módszerem is: feltöltésről, adagolásról. Az érdekes az, hogy amiket egy-egy csuklómozdulattal csak úgy hozzáadogattam, azok már eleve mind bennem voltak, csak valakinek meg kellett böknie, hogy bátran kijöjjenek.
   A szerelmi jelenettel kicsit megszenvedtem, mert a korábbi sok átírás után is még mindig sutának éreztem. Most megint átírtam, húztam. A szerkesztő is hiába mondta, nem volt rossz, nem volt sok. Annak éreztem, vagy csak nagyon belejöttem a törlésbe. :) 
  Ellenben volt olyan kegyetlenkedős jelenet, amiből fájt húzni. Mivel Vörös Pöttyös sorozatba kerül a könyv, és így túl sok lenne a kínzási részlet, húzni kellett picit innen. Ez volt az egyetlen dolog, amit sajnáltam kidobni, mert korábban képtelen voltam ilyesmiket leírni. A korábbi regényeimben nagyon kíméltem a szereplőket, például... még igazi konfliktusba is alig vittem őket, :) most így egy kicsit fájt a vér feltörlése, de szerencse csak kitépett nyelvek apróságok voltak, a cselekményen sem változtattak, (lehet ezért is voltak feleslegesek?) :)) és hát elenyésző volt. :)

   Szerkesztés előtt nem tudtam mire számítsak, picit tartottam attól, hogy a szimbólumaimat ki kell majd venni, az elmélkedős részeket is, és csak marad a kaland. Fel voltam készülve arra lelkileg, hogy ha erre sor kerül, akkor visszalépek, és nem kérem a kiadást, mert ellenkező esetben azt érezném, hogy pont a mélyebb rétegétől fosztjuk meg a történetet, és akkor már nem az enyém. Ennek ellenére azt tapasztaltam, hogy szerkesztéskor ezek a részek, és a regénynek ez az arca támogatást kap, sőt segítséget, és még jobb lehet most ilyen téren is. :)
 
   Jelen pillanatban úgy érzem, hogy ebből a regényből sikerült a lehető legtöbbet kihozni, önmagának legjobb és legkiforrottabb verziója lett.

  Kellemes, jó élmény volt az egész szerkesztési folyamat. Korábban nem is gondoltam volna, hogy íróként szerkesztés közben ennyire lehet
egyszerre kapni segítséget és szabad kezet. Végig éreztem, hogy ez az én történetem, nem valamiféle megfelelésvágy motivál minket, hanem az a közös cél, hogy a történet önmagához mérten a lehető legjobb legyen.
 Az észrevett gyengeségeimet a következő regénynél megpróbálom fejleszteni, az erősségeimet szem előtt tartom, bár... egyelőre a mostani történetemnél csak a hardos részek jönnek felszínre, azok az erősebbek. Több a csótány, a húgyszag, a gyilkolászás és a féreglyuk, mint a szerelmi dilemma. A női szereplő is picit józan eszűbb, érzelemmentesebb. Majd meglátjuk mivé válik. Legfeljebb ezt majd megtartom magamnak. (ezzel a tudattal amúgyis könnyebb nekem írni)  :)



-

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

20160322

Tavaszi mérföldkő - az Alkonyőrzők szerkesztése

Updated
 
Tudatom azokkal, akik várják az Alkonyőrzőket, mert kedvelték, és azokkal is, akik ezután fogják kedvelni :) hogy az elmúlt hetek a regény szerkesztéséről szóltak, a hétvégén fejeztük be. Remek szerkesztőm volt Róbert Katalin személyében, jó sokat tanulhattam mind az írói gyengeségeimről és mind az erősségeimről. Mindenkinek ilyen szerkesztőt kívánok. :)
  Az októberi átíráskor, amikor átírási szempontokat kaptam a kiadótól, történetileg leginkább az változott, hogy az elejéből kidobtam pár felesleges kütyüt (nagyon sok volt - nehogy már ne vegyék észre az olvasók, hogy ez a jövőben zajlik) :) Ezek megtévesztőek is voltak az elején, mivel nem sok köze volt a későbbi társadalmi társasági drámához. Aminek meg köze volt, azt megpróbáltam megmenteni. Ugyanakkor jobban átgondoltam Zóra és Tarik kapcsolatának a múltját. És de jól tettem, mert kisült a turpiság, amiről addig hallgattak. :) Ráerősítettem tehát az előzményükre, és ettől hirtelen minden más is több lett, és Tarik motivációi is sokat mélyültek.
  Át kellett írnom egy rövid jelenetnek a nézőpontját, és utólag csak csapkodtam a fejem, hogy tényleg hogyan is nem vettem korábban észre, hogy a szereplő nincs jelen a számára leglényegesebb jelenetben. :) Azt hiszem, féltem megírni korábban ezt a jelenetet, attól tartottam melodrámába csúszok vele. De ugyanezzel a szereplővel másvalamitől is féltem... Igaz, erre már átírásai szempontok nélkül, magamtól jöttem rá még a nyáron, amikor is egy alapos lélekturkászás közben rádöbbentem, hogy azért éreztem a regény egyik jelenetének a végét hiteltelennek, mert ezt a szereplőt ott odaállítottam buksizgatni a saját lelki ficamomat. Épp egy múltbeli tehetetlenségemet kárpótoltatok vele az adott jelenetben, és ez miatt ő képtelen aktívan a kezébe venni a dolgok alakítását a saját jelenetében. Eredmény? Hiteltelennek érzem a végkifejletet és a karakterfejlődés nem éri el a szereplőben rejlő potenciált. Tehát ezt is átírtam. :)

   Most szerkesztéskor a történet már semmit nem változott, jeleneteket sem kellett kivenni, inkább azzal volt gond, hogy túlságosan alulírok, el-elfelejtek kifejteni rendesen dolgokat, érzelmeket is, csak célozgatok vagy egy-két szót odadobok, és elvárom, hogy más is értse milyen sok minden van abban a két szóban benne. :) Sok helyen félek belemenni az érzelmekbe, nehogy túl nyálas vagy közhelyes legyek, pedig állítólag ettől nem kell tartanom. A szerkesztés a helyenkénti kacifántos fogalmazásom javításán kívül így leginkább arról szólt, ami amúgy az írói módszerem is: feltöltésről, adagolásról. Az érdekes az, hogy amiket egy-egy csuklómozdulattal csak úgy hozzáadogattam, azok már eleve mind bennem voltak, csak valakinek meg kellett böknie, hogy bátran kijöjjenek.
   A szerelmi jelenettel kicsit megszenvedtem, mert a korábbi sok átírás után is még mindig sutának éreztem. Most megint átírtam, húztam. A szerkesztő is hiába mondta, nem volt rossz, nem volt sok. Annak éreztem, vagy csak nagyon belejöttem a törlésbe. :) 
  Ellenben volt olyan kegyetlenkedős jelenet, amiből fájt húzni. Mivel Vörös Pöttyös sorozatba kerül a könyv, és így túl sok lenne a kínzási részlet, húzni kellett picit innen. Ez volt az egyetlen dolog, amit sajnáltam kidobni, mert korábban képtelen voltam ilyesmiket leírni. A korábbi regényeimben nagyon kíméltem a szereplőket, például... még igazi konfliktusba is alig vittem őket, :) most így egy kicsit fájt a vér feltörlése, de szerencse csak kitépett nyelvek apróságok voltak, a cselekményen sem változtattak, (lehet ezért is voltak feleslegesek?) :)) és hát elenyésző volt. :)

   Szerkesztés előtt nem tudtam mire számítsak, picit tartottam attól, hogy a szimbólumaimat ki kell majd venni, az elmélkedős részeket is, és csak marad a kaland. Fel voltam készülve arra lelkileg, hogy ha erre sor kerül, akkor visszalépek, és nem kérem a kiadást, mert ellenkező esetben azt érezném, hogy pont a mélyebb rétegétől fosztjuk meg a történetet, és akkor már nem az enyém. Ennek ellenére azt tapasztaltam, hogy szerkesztéskor ezek a részek, és a regénynek ez az arca támogatást kap, sőt segítséget, és még jobb lehet most ilyen téren is. :)
 
   Jelen pillanatban úgy érzem, hogy ebből a regényből sikerült a lehető legtöbbet kihozni, önmagának legjobb és legkiforrottabb verziója lett.

  Kellemes, jó élmény volt az egész szerkesztési folyamat. Korábban nem is gondoltam volna, hogy íróként szerkesztés közben ennyire lehet
egyszerre kapni segítséget és szabad kezet. Végig éreztem, hogy ez az én történetem, nem valamiféle megfelelésvágy motivál minket, hanem az a közös cél, hogy a történet önmagához mérten a lehető legjobb legyen.
 Az észrevett gyengeségeimet a következő regénynél megpróbálom fejleszteni, az erősségeimet szem előtt tartom, bár... egyelőre a mostani történetemnél csak a hardos részek jönnek felszínre, azok az erősebbek. Több a csótány, a húgyszag, a gyilkolászás és a féreglyuk, mint a szerelmi dilemma. A női szereplő is picit józan eszűbb, érzelemmentesebb. Majd meglátjuk mivé válik. Legfeljebb ezt majd megtartom magamnak. (ezzel a tudattal amúgyis könnyebb nekem írni)  :)



-

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése